Már szinte hagyományossá vált, hogy az 1. Sz. Lendvai KÁI-ban megemlékezünk a magyar óra keretében, a Magyar népmese napjáról. Az idén több generációs találka lett belőle. A 9. osztályos lányok meséltek a 4. osztályosoknak egy magyar népmesét. Az 5. osztályba viszont ellátogatott egykori tanítónő, Toplak Milka (dédunokája által jött), aki nagyon képletesen mesélt az egykori iskoláról, a nélkülözésről. Arról, hogy hárászkendő („háriszkendő”) volt kabát helyett és cekker táska helyett. A kézírás és a szépírás nagyon fontos volt. Majd egy gyönyörű előadást hallhattunk Dr. Kepéné Bihar Máriától (szakmabeliként és édesanyaként jött), a pásztorok életéről, majd egy népmesével zárta, és a tanulók megtekinthették a pásztori élethez fűződő tárgyakat. Vendégül láttunk egykori tanár urat is, Kocon Józsefet, aki unokája által látogatott hozzánk. Beszámolt a régi szép hosszú telekről, és arról, hogy a hóban a táskájukon csúszkáltak. A tej köpüléséről, az egykori disznóölésről, a csíntevésekről, majd a vadászat fontosságáról. Újra bebizonyosodott, hogy a generációk közti kapcsolat, összefonódás rendkívül fontos és tanulságos.

(Obiskano 4-krat, 1 obiskov danes)