A reggeli köd felszállta után a másodikosok elindultunk az idei első sportnapunkra. Utunk az iskolától Lendva központján keresztül a hosszúfalui focipályáig vezetett. Út közben sem unatkoztunk, hiszen rengeteg csigával és néhány kerékpárossal is találkoztunk. Közben megcsodáltuk és számoltuk a fákat, figyeltük a faleveleket, sőt, még lovakat is láttunk henteregni a fűben. A felejthetetlen sportnapért köszönettel tartozunk még a hosszúfalui focicsapatnak is, akik lehetővé tették, hogy a pályán is jól szórakoztunk. Egy kicsit fáradtan, de sok új élménnyel tértünk vissza az iskolába.

(Obiskano 1-krat, 1 obiskov danes)